Szőke nő levele a lányához
Kedves lányom!
Lassan írom a levelet, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni.
Már nem ott lakunk ahol eddig laktunk. Apád olvasta, hogy a legtöbb baleset otthontól 20 km-es körzetben történik, úgyhogy elköltöztünk. Nem tudom megírni a házszámot, az előző lakók magukkal vitték, hogy ne kelljen a címüket megváltoztatni.
De minden nagyon szép az új házban. Mosógép is van, habár nem működik valami jól. Beletettem a ruhát, meghúztam a láncot, és azóta se láttam belőle semmit viszont. De azért nem rossz itt.
A múlt héten csak kétszer esett. Egyszer három napig, egyszer meg négyig.
Elküldöm a kabátot amit kértél, de apád szerint a gombok miatt a csomag túl nehéz lett volna, így levágtam őket és beletettem a zsebébe.
A bátyád valamelyik nap bezárta a kocsikulcsot. Nagyon aggódtunk, mert két órába tellett mire engem meg az apádat ki tudtak szabadítani a kocsiból.
A nővérednek ma reggel gyereke született, de még nem tudjuk mi, úgyhogy nem tudom megírni nagynéni vagy-e vagy nagybácsi?
A szomszéd a múlt héten beleesett a pálinkás hordóba, páran megpróbálták kihúzni, de hősiesen leküzdötte őket és megfulladt. Három napig hamvasztották.
Különben nincs sok újság, minden megy a megszokott mederben.
Szerető anyád!
Ui.: akartam pénzt tenni a borítékba, de már le volt zárva!
|