Hol volt, hol nem volt... régen, nagyon régen létezett egy sziget, amelyen ott lakott az Ember minden érzése.    

A Jókedv, a Bánat, a Bölcsesség.... és sok más között a Szeretet.

Egy napon az érzések megtudták, hogy a szigetük el fog süllyedni. Mindegyikük hajót készített magának, hogy a szigetet elhagyhassa. Csak a Szeretet akart kivárni a legutolsó percig. Mielőtt a sziget elsüllyedt volna, a Szeretet segítséget kért.

Egy fényűző hajón arra ment a Gazdagság.  

-        Vigyél magaddal engem is! - kérte a Szeretet.

-        Nem tehetem. - mondta a Gazdagság. A hajómon nagyon sok arany, ezüst és drágakő van. Neked itt már nincs hely.

Egy gyönyörű hajón arra ment a Gőg. 

-        Elvinnél magaddal? – kérte őt is...

-        Sajnos, nem! Itt minden olyan tökéletes, valamit még megrongálnál...

A szeretet megkérte a Bánatot is:

-        Bánat! elvinnél magaddal?

-        Ah Kedvesem!...    Szívesen vinnélek, de tudod, annyira bánatos vagyok, hogy mindíg csak egyedül akarok lenni.

Az arramenő Jókedv annyira harsányan mulatott, hogy a szeretetet észre sem vette, és tovább hajózott...

Egyszercsak hangot hall:

-        Gyere Szeretet! Elviszlek!

Amikor partot értek, annyira el volt telve hálával, hogy meg sem kérdezte a megmentője nevét. Mivel érezte az adósságát, megkérdezte hát a Bölcsességtől, ki  is volt a megmentője?

-        Bizony, az maga az Idő volt – mondta.

-        Az Idő? - csodálkozott a Szeretet.

-        Miért segített rajtam az Idő?...

-        Mert csak az Idő ismerte fel és tudja igazán, mennyire fontos az Embernek a Szeretet.