Az 50-es, 60-as években nevelkedtél, vagy a 70-es években...???
Hogy élted egyáltalán túl??
Az autóknak nem volt biztonsági öve fejtámlája és semmiféle légzsákja.
A hátsó ülésen az élet vidám, és nem veszélyes volt.
A gyerekágyak, és a játékok mérgező, de legalább is gyanús festékekkel voltak festve.
Nem voltak biztonsági dugók a konnektorokban, az autó-ajtókban, a gyógyszeres üvegeken, és a mosószereken nem volt biztonsági zár.
Sisak nélkül bicikliztünk.
A vizet a kerti csapból ittuk, és más hasonló kétes eredetű forrásokból. Nem steril műanyag palackból.
Görkocsikat építettünk. Akiknek megadatott a házuk közelében a betonút, gyorsasági rekordokat állítottak fel, hogy aztán észrevegyék: elfeledkeztek a fékről.
.…pár baleset után Ez a probléma is – általában – megoldódott.
Csak akkor mehettünk ki, ha megígértük, hogy sötétedésre otthon leszünk.... Nem voltak mobiltelefonok.... Senki nem tudta, hol vagyunk és mit csinálunk... HIHETETLEN!!!
Az iskolában az oktatás délig tartott, ebédre már otthon voltunk
Kék-zöld foltjaink voltak, törött csontjaink, és néha kivert fogaink, de ezért soha, soha senkit nem gyanúsítottak – még akkor sem ha baleset, vagy sírás lett a vége.
SENKI SEM VOLT HIBÁS, CSAK MI MAGUNK.
Édességeket ettünk, vajas kenyeret, igazi cukrozott italokat ittunk és soha sem voltunk kövérek, mert mindig KINT voltunk, MOZOGTUNK.
Öten osztoztunk egy limonádén..…egy pohárból ittunk...…és senki sem lett beteg, senki sem halt bele.
Nem volt Playstations, Nintendo 64, videójáték, 99 televiziós csatorna, videók, Dolby Surround, számítógép, mobiltelefon vagy internet...
…DE VOLTAK BARÁTAINK !
Kimehettünk gyalog, vagy biciklivel. Meglátogathattuk a barátainkat, akkor is ha több kilométerrel arrébb laktak, bekopogtunk az ajtón - vagy csak úgy egyszerűen benyitottunk, és játszottunk velük.
Igen. Kint abban a veszélyes világban! ÉS TELJESEN EGYEDÜL! Hogy volt ez lehetséges?
Egy kapura fociztunk, és ha valaki nem nyert, nem lett depressziós tőle!
Nem minden diák volt olyan jó, mint a többiek, és ha megbuktak, hát évet ismételtek. SENKIT nem küldtek azért pszichológushoz. SENKI sem voltdiszlexiás, hiperaktív... Egész egyszerűen évet ismételt.
MINDENKI KAPOTT ESÉLYT.
Szabadok voltunk, volt időnk a játékra... Voltak sikereink, és rossz napjaink, volt leckénk
…ÉS MEGTANULUNK ÉLNI.
Marad egy-két megválaszolatlan kérdés:
Hogy tudtuk ezt TÚLÉLNI?
Hogy fejlődhetett ki a személyiségünk?
Te is ebből a generációból való vagy?
Lehet azt mondják, hogy unalmas volt.....
De mondd meg őszintén:
NEM VOLTUNK BOLDOGOK???
AJÁNLOM AZ OLDALT
