Hol volt, hol nem volt... régen, nagyon régen létezett egy sziget, amelyen ott lakott az Ember minden érzése.
A Jókedv, a Bánat, a Bölcsesség.... és sok más között a Szeretet.
Egy napon az érzések megtudták, hogy a szigetük el fog süllyedni. Mindegyikük hajót készített magának, hogy a szigetet elhagyhassa. Csak a Szeretet akart kivárni a legutolsó percig. Mielőtt a sziget elsüllyedt volna, a Szeretet segítséget kért.
Egy fényűző hajón arra ment a Gazdagság.
- Vigyél magaddal engem is! - kérte a Szeretet.
- Nem tehetem. - mondta a Gazdagság. A hajómon nagyon sok arany, ezüst és drágakő van. Neked itt már nincs hely.
Egy gyönyörű hajón arra ment a Gőg.
- Elvinnél magaddal? – kérte őt is...
- Sajnos, nem! Itt minden olyan tökéletes, valamit még megrongálnál...
A szeretet megkérte a Bánatot is:
- Bánat! elvinnél magaddal?
- Ah Kedvesem!... Szívesen vinnélek, de tudod, annyira bánatos vagyok, hogy mindíg csak egyedül akarok lenni.
Az arramenő Jókedv annyira harsányan mulatott, hogy a szeretetet észre sem vette, és tovább hajózott...
Egyszercsak hangot hall:
- Gyere Szeretet! Elviszlek!
Amikor partot értek, annyira el volt telve hálával, hogy meg sem kérdezte a megmentője nevét. Mivel érezte az adósságát, megkérdezte hát a Bölcsességtől, ki is volt a megmentője?
- Bizony, az maga az Idő volt – mondta.
- Az Idő? - csodálkozott a Szeretet.
- Miért segített rajtam az Idő?...
- Mert csak az Idő ismerte fel és tudja igazán, mennyire fontos az Embernek a Szeretet.
|